Amiota ebben a csondes kisvarosban elunk, bennem zsibongo forgatagga terebelyesedett a Moricz Zsigmond korter meg a gyonyoru Andrassy ut, es meg jobban szivemhez nott Csepel kis Duna-parti setanya. Ahol a szinek teret kapnak, az illatok idot, ott letrejon a talalkozas. Ahol az emberek tudnak meg lassan setalni, sehova se sietni, folkerekedni, meg-megallni, racsodalkozni, parolazni, elidozni.
Neha napjan a paszujjal egig futo meszszagu hazfal, es a vilagotjart, hosszueltu, szikar dedapam cserzett keze nyomat viselo tornacfa is megjelenik, ha becsukom a szemem. Vagy amikor igazan kinyitom. Olyankor hanyatt fekve ebredek, egyik labam atvetve a masikon, ket kezem a fejem parnaja, tan dudolok is egy notat, hallgatom a diofa evszazados bolcsesseget, nezem levelei ezerarcu tancat es nem veszem eszre, hogy egyutt lelegzem az anyafolddel. A tornac elejibe' feszket rako fecskek oramu pontossaggal hazatalalnak, s mig a csivitelo fiokak repulesre keszen topognak a sarfalon, ok csak szelik az eget, hordjak a kukacot, de olyan cikazo, teremto szabadsaggal, amilyenre csak az kepes, aki nem tud semmit. Semmit nem tudtam akkor meg en se. Csak boldog jelenletemmel belesimulni oseim olebe. Tiszta voltam es ragyogofenyu. A kert volt Edenem, a rajta keresztulcsobogo patak csondes oceanom. A fak szivemben egig ertek, s gyokereimen at taplalt nemzetsegem aldott tortenete. Zavartalanul elt a bennem rejlo messzeseg. Minden dolgok nelkul voltam, leteztem, en, ekes virag, kicsiny, de gyongyebb Salamon osszes kincsenel - tudatlanul hanyatt fekve a vilag kozepen. Igy aramlott bennem a hegyek nyugalma, apam szomoru szeretete es anyam ringato olelese, igy orzott engem ez az orok forrasbol merito rahagyatkozas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése