"Tessék még egyszer elénekelni!"

Tegnap megtartottam a varva vart bemutato orat. Nem vitas, eddigi itt tartozkodasom legnagyobb elmenye! -Meg soha nem talalkoztam egesz osztalynyi japan altalanos iskolassal, abszolut nem volt fogodzom. Hiroshi, az edzom, felvonultatta elottem a lehetseges buktatokat, igy a "minden eshetosegre keszulni kell" vezergondolat menten felkeszulesem soran 32 total erdektelen, jatekba bevonhatatlan, passziv es szegyenlos kiskamasz kepe lebegett a szemem elott. Ugyhogy mindent be kellett vetni. Napokig valogattam a fenykepeket (Eszter, Kinga, koszi az anyagot!), festettem zaszlot, cimerrel, labujjhegyen egyedul gyakoroltam a moldvai csango kortanc lepeseit a kilencediken (tanulmanyozva a lagzivideonk idevago reszeit) , es mivel megiscsak egy japan suliba keszulok, jelszo a pontossag, tehat stopperrel gyakoroltam a mondokamat. Igy utolag visszanezve kicsit talan eltuloztam a keszulest.


"Jonapotto, Orubendekku"

Az Iwaki Takasaka Shougakkou hatodikos, azaz vegzos osztalyat kaptam. Az osztalyterembe belepve ez a kep fogadott. Kezzel festett magyar zaszlokkal volt kiplakatolva a terem.

a kicsit kaotikus tanterem

Amikor pedig a kolykok is megjelentek, minden addigi aggodalmam elillant. A fiuk egymast gyepalva es vihogva, hangos "Jonapotto! Joreggeruto!" felkialtassal todultak be, a lanyok kicsit erettebben, de hasonlo lelkesedessel erkeztek. Egybol otthon ereztem magam. Ez a helyi Tejut utca 10., mintha csak a sajat egykori altalanos isimbe csoppentem volna! Az egyenruha, amit lattok rajtuk, az a tornafelszerelesuk. Kis nyuzsges utan "jelentett a hetes":), majd csend lett, mert az "e kertemben egy madar" nepdallal inditottam. Bemutattam nekik par magyar talalmanyt, gyufa, golyostoll, C-vitamin - a Rubik kocka is nagy sikert aratott (pedig Hiroshi tartott attol, hogy ez a korosztaly mar nem nagyon ismeri, de kideult, hogy az osztaly felenek van is otthon). A tanar ur kozben a hatterben kuzdott a projectorral es a CD lejatszoval, mert mindkettore szuksegem volt (lett volna) az eloadas soran...

Addig is megtanultunk magyarul bemutatkozni, azutan egyutt enekeltuk az ora eleji nepdalt! Kerdeztem toluk, mit gondolnak, mirol szolhat? Talalgattak, es persze ment a "juuuj-juuj! :)))", amikor folfedtem, hogy ez egy "Rabu szongu" (love song). Nagyon nyitott volt a tarsasag, barmit kerdeztem vagy mondtam, mindenre reagaltak, fogekonyak voltak, kivancsiak es izgagak! Kozben mar a fel tantestulet probalta egyuttes erovel mukodesbe hozni az ekvipmenteket, de nem sikerult, igy a laptop kore gyulve neztuk vegig a kepeket. Igy is lekototte a figyelmuket a rackajuhokat terelo puli es a tobbi hungarikum.

A moldvai tanccal kapcsolatos ketsegeim abban a pillanatban igazolodtak be, amikor a gyerkocoknek mondtam, hogy alljanak korbe es fogjak meg egymas kezet. :) Szamitottam ra, es igy is lett: a kor egyik felebe alltak a fiuk, a masikba a lanyok, es persze a szelen allo fiu es lany jo egy meter tavolsagra huzodott es nem volt hajlando megfogni egymas kezet! (Mekkora szociometria tema - az azonos korosztaly viselkedeset megfigyelni kulonbozo kulturakban!) Aztan valahogy megis sikerult, a tanc annal kevesbe.:) A "kezes" lett volna. Szerintem ez a legegyszerubb tanc, viszont szuk volt a hely, igy a fiuk torlodtak, amibol nagy rohogesek, dulongelesek es zakkanasok lettek, es kulonben is egymas kezet kellett fogni, ami eleve ciki, raadasul meg dobogunk is a labunkkal, ejh! Meg aztan halk zene mellett ertelme sem volt tovabb probalkozni, ugyhogy attertem a B-tervre. (Hiroshi kerdezte, mit csinalok, ha ne adj' Isten valami miatt nem lesz hang vagy kep, ugyhogy keszultem erre is! Es Bejott! :) A hatralevo idot (kb 10 perc) tehat vegig jatszottuk. Sot, meg a feloras szunetet is, ameddig a kovetkezo ora el nem kezdotott. (ketszer tartottuk meg az orakat, A, B osztalynak, csak itt 1, 2 az elnevezes)

Kertem oket, mutassanak japan jatekokat, ugyhogy most mar ismerek parat, csak a hozzajuk tartozo mondokat nem tudtam foljegyezni. (Erdekes, hogy a japan korjateknal rendesen megfogtak egymas kezet:) A masik csoport is hasonlo lelkesen fogadott, ott mar sikerult projectorral kepeket nezegetni, ugyanugy enekeltunk, a tancot viszont atugrottuk, tobbet beszelgettem veluk.

Ez mindig igy van, most is igy volt: a tanar legalabb annyit kap a diakoktol, mint amennyit ad. En nagyon sokat kaptam ezektol a kolykoktol. Japanban az iskolak szigoru szabalyok szerint mukodnek, eleg ritka, hogy kulso szemely oda bepillantast nyer. Nalunk szerintem konnyebben el lehet intezni, hogy beulhess egy orara, mint erdeklodo kulfoldi tanar, kutatasi celbol mondjuk. A Takasaka-ban viszont hagyomanya van a kulfolfiek meghivasanak, ugyhogy jo helyre csoppentem.



Tanari gyakorlatnak is remek volt. A merleg allitas pedig, mit hogy lehetne mashogy, jobban...majd most jon!

Hab a tortan: masodik ora vegen odajott nehany lany, hogy "Gabi sensei, tessek elenekelni meg egyszer azt a dalt!" Masik ket lanytol pedig sutit es szivecskes hajgumit kaptam. Aztan ugy koszontek el, hogy megoleltek.

Holnap egy masik iskolaba megyunk, ott angolul fogunk veluk tanulni, jatszani. Elemeim feltoltve! :) A tobbi nepekkel is osszeismerkedtem, roluk irok majd legkozelebb!

Epilogus:  hazaerve elmentem zoldsegert. A boltban egy haromgyerekes anyuka is vasarolt, s ahogy meglatott a nagyobb, kb 6 eves kislany, ismeretlenul odaallt elem es kozolte, hogy ma egy ausztral tanar volt naluk az iskolaban! hmmm:) kicsi a vilag!