Panaszfal

Tuti nincs még egy olyan lökött a városban, aki úgy ácsorog vihogva a panaszfal előtt, mint én. A bevásárlóközpont két bejáratánál is a vásárlók rendelkezésére áll ez a hiánypótló találmány. Kis A/5-ös méretű formanyomtatványra (s)irhatják (f)el bánatukat az elégedetlenek, melyek azután fölkerülnek a falra. Tényleg nem értem, hogy lehet, hogy ezek a remek irományok senkit nem érdekelnek. Én még két tömött bevásárlószatyorral a kezemben és egy kisdeddel a hordozókendőmben is megálltam aminap. Mert ilyenek mellett nem lehet csak úgy elmenni, hogy...a harmadik emeleti ruhaboltban az eladó kislány nem mondja elég hangosan, hogy irasshaimaszee! (ez a Jónapot helyett van, olyasmit jelent, hogy köszönjük, hogy befáradt üzletünkbe), vagy: a mirelitárúnál traccspartit tartanak az alkalmazottak, ez felháboritó! De a kedvencem: a második emeleti 'vasedényben' nincs megfelelően beállitva a légkondicionáló, rólunk dagikról (!) meg csurog az izzadtság! (ez persze nyári panasz) E rendkivül súlyos panaszok természetesen nem maradnak megválaszolatlanul, az üzletközpont vezetősége a papirlap alján (a vonal alatt:)) minden esetben mélységes sajnálatát fejezi ki és kéri a tiszteletreméltó vásárló bocsánatát, majd vázolja, mit tettek a csorba kiegyenesitése érdekében, végül igéri, hogy azon lesznek, hogy ez többet ne fordulhasson elő. Amúgy két és fél év Japánban élés után már én is teljesen jogosnak érzem ezeket a panaszokat, az más kérdés, hogy otthon ha ilyesmivel jönnék, valószinűleg nagy ivben kiröhögnének. De tényleg, vajon mennyire tenné szinvonalasabbá a szolgáltatást egy ilyen panaszfal mondjuk a...de nem, most belegondoltam és nem tudok elképzelni sem egy panaszfalat a Csepel Pláza bejáratánál! Megjegyzem, én is futottam (itt) már bele bunkó virágárús nénibe, de valahogy cikinek érzem, hogy ezért papirt és tollat ragadjak. Különben sem tudom, hol lehet a panasz-nyomtatványhoz hozzájutni.

Oshiborit mindenkinek!

A japán vedéglátóipari egységek nagy előnye hazai társaikkal szemben, hogy még mielőtt bármit rendelnél, kihoznak neked egy pohár vizet, vagy hideg teát, és egy oshibori-t. Ez egy télen kellemes hőfokra fölmelegitett, nyáron hidegvizzel átitatott nedves kéztörlő kendő. Megjelenése többféle lehet. Van, ahol nem adnak rá annyira és eldobható papirból készül, van, ahol újrafelhasználható kendő anyag és leheletvékony nejlonba csomagolva hozzák ki és van, ahol csak pőrén, csomagolás nélkül, egy kis fatálkában teszik az asztalra. Az oshibori a shiboru "kicsavarni" igéből ered, ami a kendő csavart formájára utal. Külön cég adja ezeket bérbe, folyamatosan újra mossák és csomagolják (elvesztése esetén az étteremnek perlálni kell). A teát kivánság szerint akárhányszor újratöltik, ami az ingyenesség érzete mellett valljuk be, elégedettséget is okoz, nem? De! Bizonyos helyeken az étel elfogyasztása után forró zöldteát hoznak, ez remek záróakkordja tud lenni pl. egy tonkatsu (japán rántott sertés szelet) fogásnak. Ezen felül persze lehet rendelni külön italt, de mi soha nem szoktunk, elég a viz. 

 

 

 

Oshibori és tea értelemszerűen minden vendégnek jár, de a japán udvariasság itt is megmutatkozik, amikor a néhány hónapos kislányunknak is rendre kihozzák mindkettőt. Za-shiki módon szoktunk étkezni, ez egy alacsony asztalt jelent, amihez törökülésbe telepedünk le, párnára, de mivel Yumika még ezt sem éri föl (párnákon fekszik vigan) igazán viccesen néz ki a három pohár a három kéztörlő kendővel két fogyasztóvendéggel. Múltkor elgondolkodtam, vajon miért van ez igy, aztán annyiban maradtam, hogy ugye a japánok mindenáron el akarják kerülni, hogy kellemetlenséget okozzanak a másik embernek - pláne ha vendég az illető. És hát nincs annál nagyobb kellemetlenség, mint amikor egy japán anyuka habzó szájjal veri az asztalt (ez oximoron) hogy az ő kis nyunyikája miért nem kapott kéztörlőt (holott már két kézzel tudja hajigálni a sushit)?! Igy inkább nem húznak meg sehol korhatárt, minden megszületett embernek egységesen jár minden, függetlenül attól, hogy tud-e vele mit kezdeni.

  

  

Azukis-epres

Örömmel jelentem, újra itt vagyok! Vagy inkább: még mindig itt vagyok! Itt, Fukushima tengerparti csücskében, ahol a szél mindig fúj, és mindig jó irányba. Változás annyi, hogy (a hosszú i kivételével) lettek ékezeteim és megszületett első gyermekünk, Yumika. Mostantól a kicsilánnyal együtt fedezzük föl e kultúra szépségeit, érdekességeit. Mindjárt egy folytatásos történettel kezdem, mellyel a japán gasztronómia világa mellett a hires-hirhedt udvariasság-kérdéskörbe is belekóstolunk. A johurtosról lesz szó. 

 

 

Először még szülés előtt, nagy hassal és hasonló reményekkel léptem be hozzájuk, kis boltocska, habos-babos enteriőr, igéretes választék, házi joghurtkülönlegességek, hogy aszongya gesztenyés, mentás, azukis-epres. A pult mögött két, formaruhába öltözött eladóhölgy, előttem egy nagymama óvodáskorú unokájával épp rendel. Annyira megörültem a cukormentes natúrjoghurt láttán hogy nagy lelkesedésemben (megint) elfelejtettem, hogy Japánban bizonyos boltokban akárhány fős is a személyzet, egy pultnál egyszerre mindig csak egy vásárlót szolgálnak ki. Tudniilik egyikük kérdez és kiválogat, másikuk összeállit és csomagol, vagy kasszát kezel, de egy percre sem oszlik meg a figyelem. Ezzel is megtisztelik a vásárlót. Én, "világ bunkaja" meg, mint elefánt a porcelánboltban, kérdéssel rontottam rá az egyik eladóhölgyre, miközben ő épp a nagymamára összpontositott, ugrásra készen állva a kasszánál (mig kolleganője csomagolta a dobozkákat). Persze udvariasan válaszolt, hogy "szörnyen sajnálja, de cukormentes joghurtból csak natur van", de ezalatt fél szemmel továbbra is a nagymamát és a dobozoló kolleganőt figyelte. Elkészült a rendelés, nagymama fizetett, a gondosan összeállitott áru diszes szatyorba került (hűtőtasakkal!), az eladóhölgy a nagymamát és unokáját a kijáratig kisérte, kinyitotta nekik az ajtót, majd kint átnyújtotta a szatyrot, meghajolt és biztonságos hazautat kivánva elköszönt. Ejha, micsoda kiszolgálás! - gondoltam én és lendületből kértem 200 gramm gesztenyéset (mert hogy Japánban grammban számolnak). A szép csomagolást megkaptam ugyan, hűtőtasakkal együtt, de azt a mérhetetlen modortalanságot kellett eltűrnöm, hogy az eladónő a pultot megkerülve bent adta át a szatyrot .Szép meghajlással ugyan, de a kijáratig kisérés elmaradt, és bár kivánta, hogy legyen szép napom, az ajtót már derogált kinyitni. Na, ide sem jövök többet...- motyogtam magamban, de aztán kitaláltam egy jobbat: próbára teszem őket. Addig fogok ide járni, mig - mint törzsvendég, mert a mami biztos az volt  - ki nem érdemlem a bolt előtti szatyorátadást. Kiváncsi vagyok, mikor billenek át ebbe a megtisztelő státuszba. Második látogatásom - bár hordozókendőben Babácska is velem volt - a 100 gramm azukis-epressel egyelőre még nem tette meg hatását, de nem adom fel!

Amiben van mit fejlődni...

Ha valaki azt gondolja, hogy Japan, mint fejlett kultura, mindenben elottunk jar, azt ki kell, hogy abranditsam. Sok dolog van, amiben kis hazank fenyevekre elottuk jar. Itt van peldaul a dohanyzas kenyes ugye. Amit ezzel kapcsolatban altalaban hallunk, latunk, az a tokioi utcakon es egyeb nagyvarosok kozterein diszkreten kialakitott dohanyzo fulkek, illetve pofekelesre kijelolt teruletek vonzo, am megteveszto Patyomkin-alcaja. Mert nezzuk, mi van emogott! Az az elfogadhatatlan teny, hogy a XXI. szazad Japanjaban meg mindig Dunat lehet rekeszteni az olyan dohanyzo ettermekkel, ahol a nemdohanyzok vedelmet egy szagelszivo jelenti. Regebben egyszer betevedtunk egy ramen-esbe, ahol a mellettunk levo asztalnal nyugodtan cigarettazott egy srac, a fust meg kedvere szallt, mert a szagelszivo nem birt vele.

Ma voltam egy vacsoran, ahol a bekesseg kedveert nem szoltam, hanem kimentem, amikor a 40 ember (foleg nok) kozott ulo nehany ferfi egyike siman ragyujtott egy szepare-ban, ugy, hogy nem nyitotta ki az ablakot, es ugy, hogy a szemben levo lanyok arcaba fujta a fustot. Mondjuk, az mar egy komolyabb kerdes, hogy ok miert nem szoltak neki ~ talan nem zavarta oket? Ketlem. En latvanyosan elkezdtem magam mogott kinyitni a toloajtot, de a mogotte levo uvegajto zarva volt, szoval nem tudtam levegot cserelni, kozben meg eppen valaki zarobeszedet mondott, nem akartam atmaszni a pofekelo oreghez, ezert is mentem ki. Egy bagonyi ido mulva jottem vissza. A vacsora egyebkent jo volt, jokat beszelgettunk, amolyan japanos volt az egesz, kis szertartasos koszontobeszedekkel, jatekokkal. Messzemenoen egyetertek a magyarorszagi nemdohanyzokat vedo szabalyozassal (akarcsak a chips-adoval :D), vegre ezt illetoen is felebredt az orszag... Ideje, hogy a japanok is eszhez terjenek, sajat erdekukben.

 Itt a fenti kepen - hogy valami jot is mondjak - latjatok ezeket a fekete mecsestartokat, a tetejukre helyezett feher papirtolcserekkel? Na az egy marha jo otlet etelmelegitesre, csirkefalatok es zoldsegek gyors megfozesere. Az alatta levo mecsesnek nincs kanoca, hanem a mecses egesz felulete eg, a papir pedig eghetetlen anyagbol van, szoval hipp-hopp, megvan a finom csirek, ami a sajat leveben meg egy ideig melegen is tarthato! Ez az etterem kulonben (melynek tulajdonosait barataimnak mondhatom) a legfinomabb csirke-specialista egesz Fukushima-kenben ~ es kerek e foldon!

Az Izumi kutyafuttató hütte

Varoskank Izumi nevu resze (ami kulonben forrast jelent) a kozponttol fel oranyi autoutra fekszik, es egy olyan kulonleges hellyel buszkelkedhet, ahol eb es ember kotottsegek nelkul, kozosen toltheti el szabadidejet. Ez Japanban azert nagy dolog, mert a parkokban, folyopartokon es koztereken csak porazon lehet vezetni a kutyakat, a helyhiany miatt nincsenek klasszikus kutyafuttatok, mint nalunk (a Zrinyi elott mondjuk). En Jayne-nel, Amieliaval es Bastie-val jartam itt, Bastie legnagyobb oromere...

Amikor Jayne meselt a helyrol, egy nagy parkot kepzeltem el, kis hazikoval, de forditva lett: pici udvar, csaladi hazzal. (Ez persze Japanban nagy udvarnak szamit) A kutyaknak van fabol epitett akadalypalya, alagutak, hidak, buckak, nehany pad a gazdiknak, egy kis asztal. Es sok flakon viz. Ez arra szolgal, hogy leontsuk a teruletet, ahova ebunk a dolgat vegezte. Ami nekem furi, hogy a vegtermeket zacskoba gyujtve haza kell vinni! (A folszedes termeszetes, de hazavinni?) Aki egy ilyen "jatszohazat" nyit, az igazan nyithatna hozza egy szemetest is (a kakkantyu amugy is egheto cucc, gyakran elszallitjak)

Aztan vannak mindenfele sipolos es nem sipolos kutyajatekok, amiket lehet nekik hajigalni, illetve van allatmegorzes es kutyakozmetika szolgaltatas is! Bastie is kapott egy pedikur-manikurt:). Az ebek meg is tudnak itt szallni, tehat ez hotel is egyben, asszem napi 3000 yen az ara. (Egy nagyvarosi hotelszoba kb. 4000-nel kezdodik). Na es akkor itt a belso ter: egy nagy asztal, ami kore lehet telepedni, a ketfele menu naponta valtozik, lehet kavezni, teazni, van jegkrem, suti, es persze mindez a kutyaknak is. Bar meg szeles, huvos volt az ido, kutyajo dolgunk volt!

"Csitt, angyal jar a zart ajtok mogott..."

Ma emlekezik az orszag az egy evvel ezelotti termeszeti katasztrofara, a Higashi-Nihon-Daishinsai-ra. Delutan 2 ora 46 perckor mi is egy perces nema csenddel (mokutou) gondoltunk a fajdalmat hordozokra es adtunk halat az eletert. Azok a napok mindig bennunk maradnak (tegnap ejjel is volt egy kisebb foldmozgas, mintegy felhivas a folyamatos ebersegre), kozben bizakodva nezunk elore, tesszuk mindennapi kis dolgainkat - egyre intenzivebb tavasz-varassal. Ma delutan hazaerve ez a kis tollpihe fogadott az eloszobaban. Ott pihent a cipom orran. Rejtely, hogy kerult oda, mert az ajtok, ablakok vegig zarva voltak (de tudjuk, az angyalok maskepp kozlekednek). Jo, hogy vannak jelek, amikbol a foldi halando szamara egyertelmu, hogy Valakinek gondja van ra.

A tavasz meg jon, jon, feltartoztathatatlanul.

Véknyan takarózó táj

Tel van-e meg? Ablakunkba ho hajnalra, csendes tundeseg.