Osz van, bizonyosan. Nezegetem a szineket - ez sarga, ez rozsda, ez voros - , baratkozom a formakkal - ez szabalytalan henger, ez csepp, ez sokszog -, tapintgatom az anyagokat - ez viz, ez moha, ez avar. Az elmulasra gondolva neha eros felelem fog el. Felelem az ismeretlentol, a belathatatlantol, a felfoghatatlantol. Barmikor es akarhol, varatlanul jelenik meg, befordulva az utcasarkon, egy vad tanc tetopontjan vagy a delutani lusta csend olen. Amikor szembe talalkozom vele, hirtelen minden olyan sulyossa (es konnyuve) valik, osszesurusodik es lelassul. Lenye egyetlen kerdeskent tolul felem. Es aztan? Mi lesz aztan? Bar nem hunyom be a szemem, megis a suhogo fenyvessel olelt volgyben eszmelek.
Mezitlabasan, gizdan, rovid-dus-sotet hajjal, cigany-barnan allok a napon. Erzem, hogy a mesz mar kicsit kidorzsolte a talpam, a labujjamon meg ott ficankol a fuszal, ami a viszketosen meleg, durvaszoru kockas pokrocrol idejovet tapadt ra. (Ebedre fank lesz, baracklekvarral! Erzem az illatat, es latom, ahogy ott ulunk oten furdoruhaban a futobab mellett, tuz a nap es mi tomjuk a frissen kisutott fankot ket pofara, a diofa lombja arnyekot ad, levelei tancolnak, a cicafarkat utoljara hagyjuk, mert az kulonleges.) Hunyorgok az eros napsutestol, visszelepek az aproszemcses betonra (frissiti a verkeringest - tudom meg majd amikor nagy leszek, de most meg csak osztonosen erdekes a felulet), tapicskolok egyet a nedves eppenhogy-pocsolyaban, de jo, ez huvos... Folnezek, elottem a zoldeskek tenger, kacer kis hullamok tancolnak a hatalmas medenceben. Nicsak, ott egy strand-lepke! Reggel felfujtuk az uszogumikat, epp bujnak bele a kicsik, nekem most mar nem kell. Kozelrol vizslatom a karomon az anyajegyeket - csak nekem van itt es ilyen anyajegyem. Meg vagyok jelolve, nem veszhetek el. Testemen ragyognak a vizcseppek. Ma sokan jottek ki, az egesz strand egy vidam csacsogas, csupa kurjongatas es csobbanas, majdnem mindenkit ismerek. Folnezek. A magasban meltosagteljesen vitorlazik egy sas. "Gyere Gaboca! Tegnap mar ugyesen ment, ma meg jobb leszel!" Szegyenlos mosoly az arcomon, de a szivem majd kiugrik, ugy kalapal oromeben. A hivo szo batorit, kozelebb lepek, leulok a szelre. Hideg a viz, de irto jo pocsolni benne! Ez a labtempo kell majd a viz alatt is! Belecsobbanok a zsibongo vilagba. Ez a nekunk valo sarok, itt meg leer a labam. Nagyon, nagyon, nagyon szeretnek megtanulni uszni - ugy mint a batyam! Uszni olyan, mint repulni, nagynak lenni, uszni azt jelenti, mindent tudni! De ehhez viz ala kell merni menni, megismerni a viz vilagat, hogy ne feljunk. Bizalomjatek. Elore nyujtom tehat a ket kezem...kicsit izgulok, mert nem tudom, jo fele haladok-e majd...remenykedem. Majdnem a nyakamig er a viz... Itt vagyok, itt varlak! -kialt Apam, derekig allva az atlatszozold hullamokban. A viztol osszetapadt a szempillam, lelapult a hajam, a korul-jatszok pocskolasatol egy kis vizet is nyeltem, de mar csak elore osszpontositok, ebben a pillanatban megszunik minden mas, a vihancolo vizikarneval tavoli mely bugassa olvad, mar azt sem latom, ahogy Anyamek buszken, lelegzetvisszafojtva figyelnek a parton allva, itt az elrugaszkodas ideje, irany az ismeretlen melyseg, izgatottan kialtom: Jovok! - nagy levegot veszek - semmit nem tudok, csak hiszek, csak hiszem, hogy amikor majd elobukkanok, ott fog varni aki hivott es ujra a nevemen szolit es magahoz olel.
