Kapcsolatfelvétel százötven év után

Nemzetiségi ellentétek? Határmenti villongások? Ez Japánban sem ismeretlen. Sőt! Miért válhat kinossá egy beszélgetés a XXI. században egy kagosimai és egy aizui között? Mi idehaza épp kiegyeztünk, amikor Japán hosszas elszigeteltség után ismét megnyitotta kapuit a világ előtt. Az ekkor zajló polgárháborúban a régi rendszer, a sógunátus hivei vivtak harcot a nyitás mellett kardoskodókkal. Az országban ekkor nem működött központi hatalom, hanem körülbelül kétszáz kis birtokra (han) darabolódott ugyanennyi földesúr (daimjó) uralma alatt. Ki ezen, ki azon az oldalon állt, harcolt. A régi rendszer hiveként szövetségben állt Szacuma (mostani nevén Kagosima) és Aizu, nagy ellenfelük volt a nyitás-párti Csósú. Aztán Szacuma meggondolta magát, mert úgy látta, mégiscsak a nyitás visz előre, ez Aizu szemében nyilván az árulással volt egyenlő. Az azóta eltelt majd százötven év sem volt még elegendő a teljes kibékülésre. Igy történhetett meg, amit a minap hallottam, hogy néhány éve, amikor egy kagosimai fiatalember házasságközvetitő által szervezett találkozón járt, az Aizu-ból származó lány szülei udvariasan de határozottan lezártnak tekintették a randit, amikor kiderült, az ifjú "Szacuma" szülötte. Ó! De vannak azért biztató jelek is: vagy tiz évvel ezelőtt tartották meg az "újra szóbaállunk egymással" barátkozós találkozót Csósú és Aizu részvételével. Csósú a Honsú sziget déli csücskén lévő mai Jamagucsi-prefektúra. Aizu pedig itt van tőlünk száz kilométernyire, Fukusima-prefektúra része. Japán jelenleg 47 prefektúrából áll. Első blikkre homogén társadalom, de mégis milyen szines!

Kedves homályosság

A japán ember szeret homályosan fogalmazni. Ez a béke záloga. Holmi túlzott egyértelműség megbillentheti a szépen fölépitett és karbantartott aszimmetrikus egyensúlyt. Meg aztán a telibe kimondott szó sértő is lehet. Itt nemcsak a sorok, de a szavak között is meg kell tanulni olvasni.  A japánok persze ezt az anyatejjel szivják magukba, nekünk, nagyorrú idegeneknek viszont csak a tapasztalat segit. Két kis példa. 

Ma egy japán lány volt vendégségben nálunk, és mivel először járt itt, megkérdezte, hogy merre van az o-tearai. Már nagyvidáman kezdtem épp kalauzolni a mosdó irányába a csaphoz - hiszen az o-te arai szó szerint azt jelenti, tiszteletreméltó kezet mosó hely, amikor hirtelen leesett, hogy ő valójában a wc-t keresi! Bár van arra külön szó is (o-toire) mégis ezt használják a wc-re. Mindennapos eufemizmus, tényleg pofon egyszerű megjegyezni, mégis belefutok néhanapján. 

A másik történet tipikus példája a szégyen-kellemetlenség elkerülése-udvariasság hármas egységének. Aminap a gyerkőc útleveléhez kutattam fotóst. A dolog nehézsége, hogy kisbabákat nem minden stúdió vállal, mondván, hogy a baba nem tudja még tartani a fejét, nem tud veszteg maradni, sir-ri, megijed a vakutól, satöbbi...Az egyik sarki fotóst néztem ki magamnak, családi vállalkozás, biztos jófejek, bemegyek. Babka a hordozókendőben. 

- Irasshaimasze. (Nagypapa, apuka, anyuka, mindenki kedvesen köszönt)

- Jónapot kivánok, három hónapos babócom útlevélképét válallnák-e?

- Óóó, milyen aranyos! Hmmm...Még ugye nem tartja a fejét? - kérdi nagyapó.

- De, de már tartja. 

- Hüüümmm... 

- (biztatóan mosolygok)

- Hümmm...háát, nos...

(itt már meg kellett volna értenem az üzenetet)

- Szóval nem tudják vállalni? (szegeztem nekik a zavarbaejtő kérdést)

- Asssszt nemmondom, hogy nem tudjuuuukkkkőőő...(oldalrabiccentett fej)

- Hallottam erről a vizszintes megoldásról, hogy kisbabát leteszik egy drapériára és akkor úgy...

- Igennn, hát, hogyis mondjam...

- Értem, szóval akkor nem tudják vállalni...

- Mmmm...Azt nem mondom, hogy nem tudjuk, de...

És ekkor mint villám hasitott belém a felismerés (és alig tudtam leplezni a belső kajact - magamat nevettem ki) hogy jaj, okké, értem, megvan, leesett, ez egy NEM. Csak éppen japán-nem. Átmegy a dolog? Nekik elismerni és kimondani azt, hogy a vendég óhaját képtelenek teljesiteni, egyrészt szégyen, másrészt kellemetlenség okozása, de ha már ez a borzasztó kinos helyzet az ő felkészületlenségük okán kialakulhatott, próbálják menteni a menthetőt: minél udvariasabban, kiméletesebben tudomásomra hozni az elutasitó választ. Hát nem drága egy szokás? Én nagyon kedvesnek tartom. Csak a dekódoláshoz érteni kell japánul. 

Ez a jelenet persze nem minden fotós üzletben zajlott volna ugyanigy, ők, mint családi vállalkozás, még adnak a tradiciókra. A kép végül elkészült, egy sokkal kevésbé személyes jellegű szaküzletben,  de egy történettel igy is gazdagabb lettem. 

Rejtélyes ránkköszönők

Mai babakocsis sétánk alkalmával 30 méteren belül két ismeretlen is rámköszönt, az első egy nagyon öreg, nagyon cuki nénike volt bottal, őt tuti, hogy nem ismerem, a második egy középkorú fickó a sarki ábc előtt, lövésem sincs, ki lehetett, de tiz méterről mosolyogva köszönt. Reflex-szerűen meglapogattam a fejem tetejét, hátha furán áll a hajam, vagy valami, de nem...Mondtam is a lányomnak, hogy vagy sztárok vagyunk, vagy kandikamera, de nem érdekelte egyik sem, édesdeden aludt. :)

Kis nem-köszönési etikett

Irasshaimaszeee! - hallik a kiáltás Japán-szerte a boltokban, éttermekben, mozikban, koncerttermekben, patikában és kutyakozmetikában. Egyszóval bárhol, ahova vendégként lépünk be. "Köszönjük, hogy elfáradt hozzánk! Fáradjon el legközelebb is!" valami ilyesmi az üzenete. Két évbe telt, mire hozzászoktam, az a nehéz ugyanis benne, hogy egyoldalú. Nekem, a vendégnek nem kell válaszolni rá, mert nincs rá válasz. Ez az udvarias köszöntés minden vendégnek kijár, és azért jó, mert ha a boltos megy a fodrászhoz, akkor neki is mondják, ha a fordász megy a halpiacra, ott ő is visszakapja. A férjemtől és a barátaimtól próbáltam ellesni a megfelelő reakciót - nos, konkrétan levegőnek kell nézni az eladót. De ez belőlem, akit otthon arra tanitottak, hogy Mindig köszönj!, sokáig elég kényszeres reakciókat hozott elő. Hol ajkamba harapva, hol magamban dudorászva, hol zavart mosollyal biccentve haladtam el az alkalmazottak előtt, akik nem voltak túl kiméletesek, teli jókedvvel zúditották rám a köszöntést. Választ sem várva! Sokáig igyekeztem kulturálisan asszimilálódni, nehogy szégyent hozzak a családra  (össze ne súgjanak a hátam mögött: ekkora bunkót, visszaköszön!), egy idő múlva aztán belenyugodtam, hogy valószinűleg nem ez az egyetlen dolog, ami miatt örök szoto (azaz külső, nem-japán) maradok, lesz ahogy lesz, ha sikerül nem visszaköszönni, jó, ha nem, nem baj! Igy lettem én az, akinek a szupermarketben a kasszás az Irasshaimasze!-hez még egy Konnicsivát (Jónapot-ot) is hozzátesz, mivel én általában ezzel köszönök nekik. Amúgy túlzok, itt is vannak közvetlenebb eladók, néha látom, ahogy elcseverésznek a vevőkkel, persze lehet, hogy szomszédok és azért ilyen lazák. Velem amúgy is sikk eldiskurálni, mert külföldi vagyok és egy ilyen kisvárosban azért ez még mindig ritkaság, főleg amióta állandó csatolt részként velem van a kicsi, igy már extra-ritkaság vagyunk. Azt szeretem a legjobban, amikor aranyos öregek tört angolsággal szólitanak meg, és utána olyan boldogok, hogy gyakorolhattak egy kicsit egy vélt (vagy valós?) angoltanárral. (Pont, mint amilyen boldog én voltam odahaza, amikor egy japánnal szót válthattam.) 

A gyerekeink vajon hogy fogják ezeket a kulturális különbségeket a helyükön kezelni? Nemzetközi házasok, félvér gyerkőcös szülők! Nálatok hogy vannak ezek?

Gedeon-san, a helyi fodrász

Akinek azóta "keresem a kegyét", amióta megszületett a picike. Előtte évente ha kétszer jártam hajkoronarendezésre, de babavárás alatt - bizonyos okokból - rövidebb hajra váltottam, amit jó azért gyakrabban szakemberre bizni. A japán fodrász egy jelenség, mégpedig a hihetetlen szinvonalú kiszolgálás miatt. Mindenkire rábizom, hogy eldöntse, az otthonihoz képest miben más, ha más egyáltalán... A MaHa Gogo nevű válallkozás egy teljesen átlagos hely,  egy "Gedeon-bácsival" és három segitő angyalával, akik vendéget fogadnak, előkészitenek, sürögnek-forognak. 

Első látogatásom náluk valahogy igy zajlott. Mivel nagyon közel vannak, személyesen ugrottam föl időpontfoglalásra, helyesebben szólva az egyik angyalka szállt le :), ő irt be a füzetbe. Felhivta a figyelmem az ingyenesen hivható telefonszámukra. A fodrászat egy napos, déli fekvésű helyiség, az épület első emeletén - ami Japánban második emelet, mert a földszint az első.

1) Belépek. 

Angyal-san fogad, elkéri a kabátom, a táskám, vállfára akasztja, üvegajtós szekrénybe teszi. Az egész stáb kollektiven köszönt, mosolyogva, hangosan. Foglaljak helyet, vannak itt magazinok is, tessék lapozgatni, ha ötlet kell. Jó. De inkább nézelődöm. Illatos párologtató, valami könnyű trance szőnyeg-zene pont megfelelő hangerőn (máskor meg jazz, a lényeg, hogy nem zavaró, sőt), és csupafény egyterű kialakitás, világos padló, jó stilus, kellemes összhang. 

1) Fáradjon ebbe a székbe hajmosásra! 

A samponos hajmosást sok helyen külön fölszámitják (mert sok vendég csak apró igazitásra, fru-fru vágatásra megy pl.), de itt ez is benne van az árban. Ami különben az átlagember számára megfizethető. A bodoritás, festés és hasonlók már drágák, de a sima hajvágás száritással teljesen rendben van. Főleg ha ilyen a szolgáltatás. A hajmosást az egyik lány végzi, konkrétan 30 perces profi fejmasszázs keretében. Ez alapszolgáltatás. És az ilyen kis apróságok annyit számitanak, hogy például hátradönthető szék, az ölembe hizakake, azaz térdmelegitő takaró, a mosás végeztével a nyakszirt megtámasztására használt fölcsavart, meleg nedves törülköző, amivel finoman fület is törölnek (bár viz az szinte egy csepp sem megy bele, annyira figyelmesek), diszkrét, illatos balzsam,  minőségi (vagy annak tűnő) alapanyagok :), minőségi kiszolgálás, úgy, hogy - mint Japánban általában - a vendég úrnőnek/úrnak érezheti magát. 

2) Egy hátmassszázst elfogad?

Őőőő, el. Azt hittem, már vége a kényeztetésnek, de még tudják fokozni, hát-váll-és fejmasszázzsal. Ezeket kiképezték rendesen - gondolom magamban, miközben gyerekemelgetésben elgémberedett tagjaimba újult erő érkezik. Az már szinte zavarbaejtő, hogy minden helyváltoztatásnál (hajmosó székből a hajvágóba, stb.) külön szólnak, hogy figyeljek a padlószintkülönbségre, el ne zakózzak :).  

3) Csend, vagy beszélgetés, ahogy a vendég óhajtja.

Ezt az iratlan szabályt jó érzékkel betartják (nem úgy, mint sok magyar taxis, tisztelet a kedves kivételeknek!) ha én nem szólok, ők sem kérdeznek, de tök jól el is lehet beszélgetni velük. 

Persze ahány hely, annyi stilus, egy távolabbi kis szalon mestere pl. "növénygyűjtő", szivesen mesél azokról (és azokkal), egy másiknak a boltja kész hangszerkiállitás (basszgitár, cselló, bőgő), de az alapvető figyelmesség jellemző. Ja, amúgy a női és férfi fodrászat sokszor külön van, szóval Férfiak, borbélyhoz! - ott tényleg jár a bónusz beretválás.

4) Az előkészités után jön a Mester, Gedeon-san, és nekiáll a remekműnek. 

Érdekesség, hogy itt megint kap a vendég térdmelegitő takarót, ami bár nincs hideg, mégis jól esik. A vágás után jön még egy mosás, majd pedig ismét a Mester érkezik száritani. A ruhára tapadt hajszálakat a végén görgős ragasztótapasszal (korokoro-val) távolithatjuk el. Fizetünk, számlát kapunk, kabátunkat s motyónkat átadják, felfrissülve, üdén távozunk. Természetesen mindeki megköszöni, hogy eljöttünk, várnak vissza, és a Mester a bejáratig kisér. A liftig tartó 5 méteres távon a külföldi suta téblábolásával kisérve még néhány udvarias szófordulat elhangzik, ő az ajtóban rendületlenül állva megvárja, mig a liftem ajtaja nyilik, biztonságos hazautat kiván s utamra bocsát. A japán fodrászatot - mint annyi más japán dolgot - leginkább a cuki szóval tudnám összegezni. 

Narancsos-csokoládés

Jelentem, előléptettek! Ahogy sejtettem, nem kellett sokat várnom a törzsvásárlónak kijáró bánásmódra, az 'azukis-epres' vásárlásom után a következő alkalommal kiérdemeltem, hogy az árut - ami ezesetben narancsos-csokoládés joghurt volt - a bolt bejáratában kapjam meg. Konfetti! Most viszont hogy utálhatnak, hogy azóta nem jártam náluk...:) Ilyen fejjel egy kisvárosban nem tudok elvegyülni, ez van. :)

A rizsfőzésről

Opálosfehér pergő szemek, majd puha, gőzölgő édenkert étke. A japán ember mindennapi kenyere, a rizs. A rizs mindennek az alapja. A japán egy rizs-alapú társadalom. Ma nagy sietségben voltam, úgyhogy a férjem annyit mondott, amikor a vacsorával kapcsolatban beszélünk telefonon, hogy ha főzöl ki rizst, akkor az már elég. A többit pár perc alatt kitaláljuk és elkészitjük... Az újévi terülj-terülj asztalka egész napos előkészületet igényel, de egy sima, évközi japán fogást hihetetlen egyszerű elkésziteni, mivel a húsokat  papirvékonyra szeletelve árulják, igy két perc alatt megpirithatjuk a sok-sok szósz (szójaszósz, sülthússzószok...) valamelyikével, vagy csak natúr, saját zsirjában, a zöldségek piritása sem vesz el több időt, a miszo-levesről nem is beszélve (újabb 4 percnyi munka), szóval hipp-hopp kész a többfogásos vacsora. De ami az egészet leginkább megkönnyiti, az a rizs főzése. Következzék a rizsfőzés lépésről lépésre!

1. A rizst egy külön erre a célra szolgáló műanyag, pattintható fedelű tartóban tároljuk, öt kiló rizs fér bele. Ehhez mérőpohár is tartozik.

Rizs Becherovkával - csendélet

2.  A rizst a kis mérőpohár segitségével kimérjük, közvetlenül a rizsfőző teflonbevonatú tartályába. Ezt az egy mérőpohárnyi mennyiséget "gó"-nak hivják, egy  gó 18 dl, tehát lehet kifőzni 1-2-3-4-stb. "gó" rizst. Mi általában 3 gó-t főzünk és igy mindig marad másnap reggelire is egy kevés. (Bár mostanában mivel úgyis fölkelek néha éjszaka a kisdedhez, van, hogy hajnalban főzzük ki a másnapra valót.) 

2. Többféle rizs létezik, van, amit főzés előtt át kell mosni, és van, amit nem, ez olyan 5%-kal drágább, hiába, az idő pénz. :) A rizs mosása úgy történik, hogy vizet engedünk rá, amig ellepi, majd körkörös mozdulatokkal kézzel átforgatjuk, miközben meg is nyomkodjuk, az igy keletkező fehér folyadékot leöntjük róla. Ezt a műveletet érdemes 2-3-szor megismételni, igy a viz egyre átlátszóbbá válik. 

Akinek lelke van, a rizzsel szépen bánik. Sosem felejtem el, amikor a férjem először mutatta meg az átmosás technikáját, azt mondta, hogy jaszasiku, vagyis finoman, lágyan - tisztelettel - érjünk a rizshez. Olyan ez, mint ahogy mi bánunk a kenyérrel. Otthon én is azt tanultam, hogy a kenyeret nem dobáljuk, megbecsüljük, mert sok ember munkája van benne és mert valahol szakrális étel.

3. Az átmosott rizzsel most már csak annyi a dolgunk, hogy felöntjük vizzel. A tégely belső falán jelzések vannak, 3 gó rizshez a 3-as vonalig engedjük a vizet, 2-höz a 2-esig. A tégelyt belehelyezzük a főzőgépbe, és egy gombnyomással elinditjuk a főzést. Amig fő a rizsünk, kicsit mesélek. :)

A japán konyhaszekrény kihúzható eleme, ezen a rizsfőző
bátran kieresztheti a gőzt, a lecsapódás veszélye nélkül.

A rizsnek sok neve van. Palánta korában ine (van ilyen női név is, hogy Ineko, "rizs-kislány"), a nyers rizs az o-kome (az o- itt a tiszteletet kifejező jelző), megfőve pedig gohan. És a gohan jelenti általában az ételt is.

Rengeteg módon lehet változatossá tenni a sima "fehér" rizst. Van hántolatlan rizs, ami megfőzve keményebb, de egészségesebb is. Lehet a kettőt keverni is. Aztán létezik a taki-komi gohan, amikor mindenfélét (pl. shiitake gomba, bambuszrügy, répa, bab, egyéb zöldségek) belekeverünk és úgy inditjuk el a főzést. A főzési idő nagyjából egy óra, miután a gép kiereszti a gőzt a tetején, már leshetjük a digitális mutatót, ami a rizs elkészültét jelző 8 sipszó előtt 10 perccel visszaszámlál. Igy könnyű, igaz? És a legjobb az egészben, hogy amig ki nem kapcsoljuk a főzőt, a frissen főtt rizst korlátlan ideig melegen tartja, igy igazán finom! Újramelegités csak mikróban lehet, az meg már nem az igazi. A rizsfőző (szuihanki) minősége nagyban befolyásolja a rizs élvezeti értékét. Jobb gép, finomabb vacsora. 

Tálaláshoz külön kiszedőkanál van, amolyan recés spakliféle, műanyag, ezzel ügyesen el lehet egyengetni a kis tálkában a finom rizst, hogy szépen kerekedjen, púposodjon. Éljen a rizs! Jóétvágyat!

Szekihan, vagyis "piros rizs", babbal és feketeszezám+sóval,
az ünnepi alkalmakra. Ezt gyerekszületésre kaptuk.